Az almalé népszerűsége a rankweili kis üzemet a politikailag viharos években és a II. világháború során is életben tartotta. A Rauch család lépésről lépésre befektetett további ipari berendezésekbe is: palackozó gép, mosó- és kefegép, pasztőröző berendezés. A fejlesztések Ausztria 1938-as Német Birodalomhoz történő csatolását követően is folytatódtak.
Az almalé a katonai kórházak, a közkórházak, az anyák és gyerekek számára egyaránt fontos volt. Ezért valamennyi gyártóüzem közvetlenül a berlini központi hatóságoknak volt alárendelve. A minőségi termékek szállítása egyben előnyökkel járt együtt: Ernstet 1939-ben besorozták a Wehrmachtba, 1940 őszén azonban már ismét otthon volt, mert fontos volt az üzem számára. A helyi, gyakran fanatikus náciknak nem volt hozzáférésük a céghez. A nyersanyag ellátás is biztosított volt a termeléshez. Azonban azt is Berlin szabta meg, hogy mit termeljenek. A Rauchnak törkölyt kellett a régióban gyűjtenie, szárítania és a németországi pektingyárakba szállítania.
Ahogy egyre több dolgozójukat hívták be háborús szolgálatra, a Rauch - mint a legtöbb háborús szempontból fontos üzem - vendégmunkásokat kapott. „Görögök voltak”, emlékszik vissza Erich Rauch, aki akkor 9 éves volt: „Jól bántunk velük, pl. berendeztünk nekik egy saját konyhát.” Így a Rauch gyümölcsfeldolgozó szerencsésen és tisztességesen vészelte át a háborús éveket.
Szállítólevél: a nehéz időkben az apróságok is számítottak: Rauch 1943-ban 30 birodalmi Pfenniget számolt fel a rankweili Marte hentes és mészárosnak egy hiányzó üveg miatt.
Teherautó: A francia megszállók egy kis Fiat kivételével a Rauchnál is az összes járművet lefoglalták.